Max Weber viszonya a racionalitáshoz

A szerző államelméleti, szociológiai és gazdaságtörténeti munkásságának egyik legfontosabb tételét a modern kapitalista világ kialakulásának vizsgálata adja. A három közül bármelyik nézőpontból közelít a témához, a kulcsszó a varázstalanítás fogalma. A racionalitás érvényre jutása jelenti a tőkés gazdasági és társadalmi rend győzelmét. Ennek előfeltétele az államirányításnak, a gazdaság működésének és a társadalmi életnek a mágia alóli felszabadítása. Az erkölcsi normákból kialakuló gazdasági viszonyok kezdeteinél mindig tradicionalizmussal találkozunk. Az emberek vonakodnak és képtelenek letérni a kitaposott ösvényekről. A tradíciók megőrzéséhez anyagi érdekek is fűződnek (például Kínában a vallási okok mellett a hivatalnokok mellékjövedelme miatt sem lehetett szállítási útvonalakat változtatni). Ráadásul a hagyományhoz mágikus sztereotípia is társul: a legkisebb változásnak is mágikus következményei lesznek. Az emberek egyrészt hittek a mágikus veszélyben, másrészt sokaknak pénzügyi érdekükben is állt e félelem fenntartása.

Ezeket az akadályokat nem a szerzési vágy győzte le.  A győzelem egyik alapja az európai gondolkodásban meglévő római jogi szemlélet.  Ebből származik az a racionális nyugati jogrendszer, amely széttörte a mágiát, és amelynek alapján a modern szakhivatalnok racionális döntéseket hoz. Ugyancsak innen adódott a peres eljárások racionalizálásának igénye. A városi polgárság nem akarta párviadalra és istenítéletre bízni peres ügyeinek intézését, önmaga akart bíráskodni.  Az egyház pedig, pogánynak bélyegezve azokat, a lehetőségekhez mérten racionálisan alkotta meg a kánoni eljárásjogot. A varázstalanítás tehát világi és egyházi vonalon egyaránt elindult, már a középkor folyamán.  Az európai fejlődésben a zsidó és a keresztény vallás mágiaellenessége igen komoly szerepet játszott.  A mágia nem más, mint a technika, a gazdaság és a társadalomirányítás sztereotipizálása. Jó példa erre a középkori és az újkori Kína. A népességnövekedés, az ipari forradalom kezdetén, nem maradt el az európai mértéktől. A kapitalizmus mégsem fejlődött ki.  A kínai állam nem racionális állam volt. A hagyományok rendszere uralta. Minden azon a mágikus gondolkodáson alapult, hogy a császár és a hivatalnokok erénye folytán minden rendben folyik. Az erényt a tökéletes irodalmi műveltség jelentette. A hivatalnoki munkát irodai beosztottak végezték. Ha válság volt, a császár kibocsátott néhány rendeletet a haragvó szellemek lecsillapítására, de minden ment tovább a maga jól megszokott útján. Az állam semmivel sem törődött, a hivatalnokok nem kormányoztak. A gazdasági hagyomány erejéről és jellegét fentebb már említettem.

Weber szerint varázstalanításnak és az életvitel ésszerűsítésének mindenkori egyetlen eszköze a racionális prófécia. Ha a próféta csodákkal és egyéb eszközökkel legitimálja magát, megtörik a mágia. A prófécia varázstalanította a világot, megvetve ezzel a modern tudomány és a technika, a tőkés társadalmi rend alapjait. A kereszténységben mindig is nagy szerepe volt az aszkézisnek. Ennek bizonyos fajtái, módszeres életvitel kialakítását jelentik. A kolostori gazdaság volt a középkorban a racionális gazdaság, egyben a fejlődés előmozdítója. A gyónás intézménye miatt azonban a kolostori elveket nem lehetett a tömegek közé kivinni.

A reformáció hadat üzent a királyi udvaroncokhoz kötődő illegális és irracionális üzletek ellen. Ez a legélesebben Angliában a Stuartokkal szemben vetődött fel. Ez volt az irracionális és a racionális kapitalizmus utolsó csatája. Egyik oldalon a kincstári szemléletű, monopolista, gyarmati lehetőségeket kihasználó kalandorpolitika. A másikon, pedig az automatikusan belülről építkező, a kereskedők önerejével piaci lehetőségeket felkutató gazdálkodás. A puritánok azért utálták a zsidókat, mert ők is részesei voltak az irracionális és kalandos ügyleteknek.  A nehézséget odáig az jelentette, hogy a gazdagodás a vallásosság hanyatlásához, a racionális gazdálkodás alóli kibúváshoz vezetett (lásd a gyónás szerepét). A kálvinizmus megoldása az volt, hogy az embert az isten által rábízott vagyon kezelőjének tekintette. Nem engedett kibúvót, mindenki számára kötelezővé tette, hogy az Isten által rábízott vagyon gyarapításán racionálisan munkálkodjék. Ebből származik a mai hivatás szó is. Az úr asztalához csak az erkölcsileg alkalmas járulhatott. Az erkölcsi alkalmasság viszont egyenlő lett az üzleti tisztességgel. A hit tartalma senkit sem érdekelt.  Így járt kéz a kézben, egy weberi mű címére utalva, a protestáns etika a kapitalizmus szellemével. Az egész mögött, pedig ott lebeg a racionalitás.  Nincs még egy olyan vallás, amely ennyire öntudatlanul, mégis rafináltan nevelt ki, racionálisan gondolkodó, tőkés módon gazdálkodó egyéneket.  A gazdaság szellemét megfosztották vallásos köntösétől. Innen származtak a XIX. század nagy problémái. A munkásokat nem lehetett már az örök üdvösséggel és a megbocsátással bíztatni. Ezután már nem törődtek bele a sorsukba.  A varázstalanítás természetes velejárójaként felszínre kerültek, az addig a mágia által fedett feszültségek. Az emberek innentől kezdve alternatívát próbáltak keresni az elveszett, varázslattal és előítéletekkel teli, szakrális mágikus világ egységességének pótlására. Új korszakban új világmagyarázatokra lett szükség. Az ember ezután már egyre kevésbé értette az őt körülvevő világot, egyre kevésbé azonosult vele, egyre inkább elvesztette a kiegyensúlyozott élet lehetőségét. A varázstalanításnak tehát igen nagy ára volt, amit napjainkban is a bőrünkön érzünk.