„Én, Galileo Galilei, néhai Vincenzo Galilei fia, Firenzéből, korom 70 év, a bíróságon személyesen megjelenvén, és előttetek eminenciás és tisztelendő Bíboros Urak, az Egyetemes Keresztény Egyháznak az eretnek gonoszság ellen működő inkvizítorai előtt térdet hajtván, szememet a Szent Evangéliumra függesztve, melyet saját kezemmel érintek, esküszöm, hogy mindig hittem, most is hiszem, és Isten segítségével a jövőben is hinni fogom mindazt, amit a Szent Katolikus és Apostoli Római Egyház vall, hirdet és tanít. Mivel azonban e Szent Officium által azért, mert miután nekem jogszerűen megparancsolta, hogy teljesen hagyjak fel azon hamis véleménnyel, mely szerint a Nap a világ központja és mozdulatlan, a Föld pedig nem központ és mozog, s hogy ezt az említett hamis tant nem vallhatom, védhetem, vagy taníthatom semmi módon, írásban sem, és miután közölték velem, hogy ez a tan a Szentírással ellenkezik, írtam és kinyomtattam egy könyvet, melyben ugyanezt a már említett tant tárgyalom és hatáskeltő érveket hozok fel mellette anélkül, hogy magam bárminő megoldás mellett foglalnék állást, - ezért elítéltettem, azon eretnekség súlyos gyanúja alatt, hogy vallom és hiszem, mintha a Nap a világ középpontja és mozdulatlan volna, a Föld pedig nem volna a központja és mozogna.
 Éppen ezért azzal a szándékkal, hogy Eminenciátok és bármely katolikus keresztény lelkében ezt az ellenem joggal fogant súlyos gyanút eloszlassam, őszinte szívvel és igaz hittel megtagadom, gonosznak nyilvánítom és elvetem a fenti tévelygéseket és eretnekségeket általában a Szent Egyházzal ellenkező, bárminő más tévelygéssel és tévhittel együtt, és esküszöm, hogy a jövőben soha többé sem szóban, sem írásban nem mondok vagy állítok semmi olyat, ami miatt hasonló gyanú érhetne engem; sőt, ha valakiről felismerem, hogy eretnek, vagy az eretnekség gyanújába esik, bevádolom őt e Szent Officiumnak, vagy azon hely inkvizítorának és püspöki hatóságának, ahol akkor leszek. Ezenfelül esküszöm és ígérem, hogy hiánytalanul telkesítem és megtartom mindazon penitenciákat, melyeket e Szent Officium rám rótt vagy rám fog róni. HA pedig úgy esnék, hogy ezen ígéreteim, bizonyságtevéseim és esküim közül (mitől Isten óvjon!) valamelyiknek ellene tennék, alávetem magam mindazon fenyítéknek és súlyos büntetésnek, melyeket a Szent Kánonok és más egyetemes vagy részleges rendelkezések az oly módon vétkezők ellen megállapítottak és kihirdettek. Úgy segéljen az Isten és az ő Szent Evangéliuma, melyet kezemmel érintek.
 Én, a fentnevezett Galilei, ilyen megtagadó esküvel esküdten és ígérettel köteleztem magam, s ezek hiteléül saját kezemmel aláírtam az én megtagadó esküm jelen kéziratát és felolvastam szóról-szóra.

Róma, a Santa Minerva kolostorban, az 1633. év júniusának jelen 22. napján.

Én, Galileo Galilei a fenti megtagadó esküt tettem. s. k.

„Ti jobban rettegtek, ítéletem kimondva, mint én, akit ez az ítélet sújt.” – vágta oda Giordano Bruno bíráinak, akinek 1600. február 17-én fellángolt máglyája egyben a tudomány új napjának hajnalát is jelképezte. A tudomány új korszakának eljövetelében döntő szerepet játszott Galileo Galilei munkássága és küzdelme, amelyet az új világszemléletért vívott.
 
A kezdetek

Galileo Galilei Firenzében született 1564 februárjában. Amikor 1642-ben (kis csúsztatással Newton születésének évében) meghalt, a természettudomány történetében már elkezdődött egy új korszak. A figyelemreméltó fordulat nagyrészt Galilei munkásságának köszönhető köszönhető. Nem meglepő, hogy egy ilyen nagy fordulat nem mehet végbe heves viták nélkül. Galilei élete is elég viharos volt, annál is inkább, mert magáról Galileiről mindent el lehet mondani, de azt, hogy félénk vagy visszahúzódó lett volna, azt nem. Nemcsak természettudós volt, de nagy vitatkozó is, aki az írott és beszélt nyelvet fenséges mesterségbeli tudással használta gondolatai szolgálatára. Elgondolásai nem voltak midig helyesek, taktikája nem volt mindig korrekt, ellenfelei nemcsak egyszerűen romlott arisztoteliánusok és bigottak voltak. Ellenfeleinek nevezetes gyülekezetében voltak olyanok is, akiket komolyan érdekeltek Galilei újmódi és különösen népszerű gondolatának következményei. Így azután mindent egybevetve nem meglepő, hogy Galilei sorsa drámai tetőpontjához érkezett a Szent Officium előtt lefolytatott perében.
 
Az első per

1609-ben Galilei 45 éves, a Padovai Egyetem matematikaprofesszora. Értesül arról, hogy a holland Lippershey feltalátlta  a távcsövet (a feltalálás elsőbbségének jogát hárman is maguknak követelték Holladiában: Jansen, Mezius, Lippershey). Galileinek sikerült a berendezést rekonstruálni és minden elképzelhető módon igyekezett távcsövét tökéletesíteni. Azonban érdeme mégis abban rejlik, hogy ő szegezte elsőként távcsövét az égnek, így rövid idő alatt egész sor meglepő felfedezést tesz. Első, aki észreveszi a Hold domborzati szerkezetét. Megállapítja, hogy a bolygók korongoknak látszanak, míg az állócsillagokak nincs mérhető kiterjedésük. Felfedezi a Jupiter 4 holdját, a Tejútrendszer strukturáltságát, a Vénusz és a Merkúr fázisait, a Szaturnusz gyűrűjét, a napfoltokat és a Nap forgását. Ezek a megfigyelések nem tették volna Galileit kopernikánussá, az volt ő már hoszú idó óta, de a világ előtt nem fejtette még ki kozmológiai nézeteit. Felfedezéseiről 1610-ben rövid könyvecskét adott ki, Sidereus Nuncius (Csillagos Hírnök) címen. Művét Medici II. Cosimónak, az új toscanai hercegnek ajánlja. A herceg meghívja őt Firenzébe, udvari csillagásznak, így hazatér szülővárosába. Felfedezései a hivatalos tudomány egyes képviselőiből elragadtatást, másokból pedig nyilvánvaló gyűlöletet váltott ki. Az új tények ereje olyan hatalmas volt, hogy az új „galileista” rendszer híveinek serege jelentősen megnőtt s Galilei úgy vélte, hogy a jezsuiták ellenakció ellenére sikerül kiharconia a római kúrián az új tan kedvező elbírálását. Ezért 1611-ben római útra szánja rá magát.
 Ez az utazás látszólag Galilei diadalútja volt. Magasa személyiségek fogadták őt Rómában. Cesi herceg az Accademia dei Lincei (a „Hiúzszeműek Akadémiája”) alapítója Galileit taggá avatta ebben az akadémiában, melynek célja a művészet és a tudomány pártolása volt. Még Bellarmin (a főinkvizítor) és Barberini (a későbbi VIII. Orbán pápa) bíborosok is jóindulattal viseltettek iránta. Jóakartúan fogadta V. Pál pápa is. Galilei abban a meggyőződésben távozott Rómából, hogy ügyének sikere biztosítva van. Csakhogy az egyházatyák jóindulata mögött a Galilei iránti mélységes bizalmatlanság rejtőzött. Az inkvizíció jegyzőkönyveiben már ezekben az években is feltűnik Galilei neve és megkezdődik tevékenységének titkos figyelése.
 A firenzei érsek már 1611-ben összehívja papjait és szerzeteseit, hogyan harcoljanak az új tan ellen. 1612. elején nyomtatja ki Lagalla római professzor Galileit támadó iratát. 1612. októberében Lorini dominikánus szerzetes (a dominicanes szó szerint azt jelenti, hogy az Úr kutyái) – aki később feljelentett Galileit az inkvizíciónál – kiprédikálta a tudóst. Az első években a tudományos viták többsége inkább szórakoztató, mint idegesítő csetepaté volt. 1615-ben azonban ügyei komoly fordulatot vettek. Ellenfelei azt kezdték terjeszteni, hogy a kopernikuszi tanok ellentétben állnak a Bibliával. Galilei csak vonakodva bocsátkozott a teológia területére, de egy híres levelében, amelyet pater Castelli pisai matematikaprofesszorhoz, tanítványához és barátjához, intézett, kifejtette nézetei erről. Hitt abban, hogy a szent iratok egyes szövegrészeinek betű szerinti értelmezése nem tartható fenn a tudományos bizonyítékokkal szemben. Ez, miután ismertté vált, sebezhetővé tette a teológusok támadásával szemben. Hamarosan megérkezett Lorini feljelentése a Szent Officiumhoz. Az ekkori gyakorlat szerint egyetlen névtelen feljelentés is elegendő volt, hogy az előzetes vizsgálatot megindítsák, s az ilyen vizsgálatot a legnagyobb titokban végezték. Amikor a gyanútlan áldozat megkapta az idézést, hogy jelenjen meg a rettegett ítélőszék előtt, az előzetes vizsgálatok már nagyon előrehaladtak. Maga az a tény is, hogy a jezsuita Bellarmin bíboros, egy szigorú, de feddhetetlen ember (akit 1923-ban boldoggá, majd 1925-ben szentté avattak) volt megbízva az eljárás levezetésével, már szavatolhatta volna az eredményt. Tény azonban, hogy Galilei az egyház semmiféle rendelkezését nem hágta át. Sem az egyház, sem a Szent Officium nem foglalt el hivatalos álláspontot a Föld vagy a Nap mozgásáról 1616 előtt. Egy indiszkréció folytán Galilei meghallotta, hogy valami készül ellene. Hogy az eretnekség minden gyanúja alól tisztázza magát és hogy a Szent Officium a vitatott kopernikuszi tanokra vonatkozóan deklarációt eszközöljön ki, önszántából ment Rómába. Római utazás teljes mértékben sikeres volt, már ami az első pontot illeti. A második pont vonatkozásában azonban nem járt sikerrel.
 Február 26-án találkozott Bellermin bíborossal. E találkozás során a kardinális informálta Galileit a vizsgálóbírók megállapításairól, amelyek a mozgó Föld és az álló Nap téziseire vonatkoztak. A vizsgálóbírók megállapították, hogy e két tézis szemben áll a hittel és a szentírással, és nem lehet őket fenntartani, vagy igazságukat védeni. Ugyanakkora Szent Officium elrendelte, hogy erről a tárgyról szóló néhány könyv, közöttük Kopernikusz egy könyve is a kijavításig felfüggesztessék. Az erről szóló dekrétumot 1616. március 5-én adták ki. A szükségesnek tekintett korrekciók jól mutatják, hogyan kell ezt a határozatot értelmezni. Mintegy két év múlva Kopernikusz könyve, a javításokkal, ismét megjelent. Alig lehet a javításokat megtalálni. A könyvet kb. fél tucat bekezdés kivételével teljes egészében átengedték, ezekben a bekezdésekben hipotetikus megfogalmazással helyettesítették Kopernikusz határozott kijelentéseit. A teológus szakértők állásfoglalása megegyezik Bellarminéval, amit a bíboros Galilei egyik barátjának írt magánlevelében röviddel a határozat kibocsátása előtt ki is fejez. Bellarmin ezt írja: „Azt hiszem, hogy Ön és Galilei bölcsebben járna el, ha véleményét hipotézisként és nem abszolút igazságként adná elő. Azt állítani, hogy a Föld valóban mozog, nagyon veszélyes, mert bosszantaná a filozófusokat és teológusokat. Bebizonyítani, hogy a Nap mozdulatlanságának és a Föld mozgásának hipotézise megmenti a látszatot, egyáltalán nem ugyanaz, mint bebizonyítani a Föld mozgásának realitását. Azt hiszem, be lehet bizonyítani az első pontot, de erősen kétlem, hogy be lehet-e bizonyítani a másodikat, és kétely esetén nem szabad elhagyni a Szentírás szellemét, amiben a Szent Atyák a kérdést már értelmezték.”
Bellarmin levelében élesen megkülönbözteti a valódi és a relatív mozgást (ami „megmenti” a látszatot), ez olyan megkülönböztetés volt, ami abban az időben teljesen természetese volt és gyakorlatilag az egész tudósvilág elfogadott. Így maga Galilei is. Ténylegesen Galilei sok eredménytelen erőfeszítésébe került, hogy a Föld mozgásának „realitását” bebizonyítsa, és tévesen az árapály jelenségben egy ilyen bizonyítékot vélt felfedezni.
A találkozás után Galilei ellenfelei azt terjesztették, hogy tanait esküvel kellett visszavonnia és a bíboros megbüntette őt. Hogy a rágalmaktól mentse magát, Galilei írást megkérte a bíborost, adjon írást arról, ami a találkozón történt. Ennek nagy jelentősége lesz a per szempontjából is: „(Róma, 1616. május 26.) Alulírott Roberto Bellarmin kardinális, miután hallottuk, hogy Galileo Galilei urat megrágalmazták azzal, hogy tanait esküvel vissza kellett vonnia és tanaiért töredelmes bűnbánatra kényszerült, és mert bennünket az igazság mellett tanúságtételre szólítottak, kijelentjük, hogy a fent említett Galileinek nem kellett esküvel visszavonnia tanait és véleményét sem előttünk, sem Rómában bárki más előtt sem – amennyire mi tudunk róla – bárhol másutt, sem pedig nem kényszerült töredelmes bűnbánatra, de tudomására hoztuk azt a kijelentést, amit Szentatyánk tett és az Index Szent Kongregációja adott ki, miszerint a Kopernikusznak tulajdonított tan, hogy a Föld mozog a Nap körül és a Nap áll a világ középpontjában, napkeltétől napnyugtáig mozdulatlanul, ellentmond a Szentírásnak, és ezért nem tartható fenn és nem védelmezhető...”. Ezt a dokumentumot később a per során elfogadták, de nem vették figyelembe.
Galilei tulajdonképpen nem nagyon volt elégedetlen az ügyek ilyen kimenetelével, mert bár kapott egy komoly figyelmeztetést, tudta, hogy végződhetett volna mindez sokkal rosszabbul is.

A Dialogo és a második per

1624-ben Maffeo Barberini kardinálist VIII. Orbán néven pápává választották. Galilei és Barberini régóta ismerték egymást. A toscanai udvarban Galileinek gyakran volt alkalma találkozni Barberinivel, aki buzgón érdeklődött a természettudományok iránt és szeretett részt venni a tudós-vitákban. Alapjában szimpatizált a kopernikuszi tannal, de óvatos volt. Egyszer kifejtette Galileinek az 1616-os dekrétumról beszélve, hogy ha rajta múlt volna, nem hozzák meg a „szerencsétlen határozatot”. Orbán pápa magántitkárának Ciampoli patert, Galilei egykori padovai tanítványát, az Accademia dei Lincei tagját jelölte ki. 1624-ben Galilei ismét Rómába látogatott, hogy az új pápa előtt tisztelegjen. A pápa fogadta őt, több kihallgatás alkalmával, nagy tisztelettel és udvariassággal. Galilei úgy látta, a lehető legkedvezőbb a pillanat, hogy a kopernikánus kozmológia melletti bizonyítékait teljes egészében a nyilvánosság elé bocsássa. Sikerült meggyőznie a pápát, hogy kívánatos a Kopernikusz mellett és ellen szóló érveket nyíltan diszkutálni, hogy bemutassák, az 1616. évi határozatot nem a Kopernikusz rendszere mellett szóló érvek teljes ismeretében hozták. Elnyerte a pápa jóváhagyását, aki olyan messzire ment, hogy a ptolemaioszi elmélet mellett egy teológiai érvet is felhozott, megkérve Galileit, foglalja ezt is könyvébe (sokan állítják, ennek az írásba foglalásnak a módja váltotta ki a pápa haragját és ezen keresztül az 1632-es pert).
Galilei 4 év alatt készül el, 1630-ra nyomdakész a mű. Szakított a tudományos művek hosszú tradíciójára épülő latin nyelvvel és a köznyelvet használja mesterien. Továbbá nem annyira a tanult specialistákhoz fordul, akik legtöbbször a tudományos hagyomány képviselői, hanem a laikus érdeklődőkhöz. E „népi kihívás” sokban hozzájárulhatott ahhoz a félelemhez és ellenséges érzülethez, amivel a könyvet a Római Kúria egyes képviselői fogadták.
A könyv pergő dialógusokban íródott. A három beszélgető partner: a firenzei Salviati, aki Galilei nézőpontját úgy juttatja kifejezésre, hogy nyíltan hivatkozik akadémikus barátja, azaz Galilei eredményeire (e szereplő személyében Galilei 1614-ben elhunyt barátjának, Salviatinak állít emléket). A beszélgetés másik résztvevője, a velencei Sagredo ugyancsak történelmi személy, Galilei egyik velencei barátja, aki 1620-ban hunyt el. Ő az érdeklődő laikus, aki barátságos közvetítőként lép fel, szellemes, humoros, mindig kész, hogy egy kis anekdotával megvilágítsa a fő kérdést.. A harmadik szereplő az arisztoteliánus Simplicio (kigondolt név, jelentése együgyű – ellenfelei azzal támadták Galileit a pápánál, hogy Simplicio személyében tulajdonképpen ő szerepel a könyvben). Galilei minden érvelési formát felhasznál, de igen gondosan ellenőrzi, hogy mindenütt a hipotetikus megfogalmazást kövesse, ám annyira meggyőzően fejti ki érveit a kopernikuszi kozmológia mellett, hogy nem lehet kétsége az olvasónak a szerző szándéka felől. A beszélgetés helyszíne Velence, a beszélgetés 4 napig tart és ennek megfelelően a könyv is 4 részre tagozódik. A harmadik részben kerül sor a Föld naponkénti mozgásának vizsgálatára, itt fejti ki Galilei a kopernikuszi rendszer melletti érveit. A negyedik napon fejti ki Galilei téves ár-apály elméletét, amely véleménye szerint a legerősebb érv Kopernikusz rendszere mellett (meg kell jegyezni, hogy a pápának és köreinek álláspontja ezzel kapcsolatban – mely szerint a jelenséget a Hold vonzása okozza – közelítőleg helyes volt).
1630-ban Galilei elvitte a kéziratot Rómába, bemutatta a cenzornak, pater Riccardinak. „Monstrum Atya” (ahogy hatalmas testsúlya miatt nevezték Rómába) nem tudta a mű tudományos tartalmát teljességgel megérteni, de elég intelligens volt, hogy felismerje, mekkora összeütközések származhatnak belőle. Megpróbálta húzni az időt. Néhány apróbb javítást javasol, amibe Galilei készségesen belegyezett, javasolt egy előszót és egy utószót, amit Galilei szintén elfogadott. A legjelentősebb változás a mű címét érintette. Galilei könyvének a „Dialógus az árapály okairól” címet akarta adni, kiemelve ezzel a szerinte legjelentősebb érvet a Föld mozgásának bizonyítására. A pápa ezért azt sugalmazta Riccardinak, hogy könyv címét változtassák meg, amit Galilei szintén elfogadott (nem egészen bizonyos, hogy a javasolt cím magától a pápától, vagy Ciampolitól, a pápa titkárától származott-e). Az új cím: Dialógus a két fő világrendszerről (Dialogo ... sopra i due massimi sistemi del mondo). A könyv kinyomtatása csaknem két évet késlekedett. Ezt egyrészt a pestis okozta, amely miatt Galileinek azelőtt kellett visszatérni Firenzébe, hogy a cenzorral folyó tárgyalások befejeződte volna. Közben Galilei megkapta a firenzei cenzortól az „Imprimatur”-t. Végül a római „Imprimatur” is megérkezett, és könyv megjelent két specialista és két cenzor hivatalos beleegyezésével 1632-ben.
A mű megjelenését követően meglepően gyorsan követték egymást az események. A könyv azonnal sikert aratott. 1632. szeptemberében a mű terjesztését a Szent Officium felfüggesztette, november 23-án Galilei idézést kapott, jelenjen meg Rómában az inkvizíció előtt. Galilei ekkor nagyon rossz egészségi állapotban volt és kérte, Firenzében hallgassák ki, megkímélve őt a az utazás nehézségeitől. Válaszként megfenyegették, hogy vasra verve vitetik Rómába, ha nem engedelmeskedik, amint egészsége lehetővé teszi az utazást. 1633. februárjában érkezik Rómába, hordágyon. Április 12-ig a toscanai követ házában él. Április 12-től 30-ig pedig az inkvizíció börtönében tartják fogva. Ezután ismét a követ házában él, egészen június 20-ig. Június 21-ének napját és a 22-ére virradó éjszakát, mely a megtagadó esküt megelőzte, szintén az inkvizíció börtönében töltötte.
A Dialogo a pápa belegyezésével íródott, az egyház két cenzorának engedélyével jelent meg. Miért állították akkor Galileit a törvényszék elé, miben találták vétkesnek és ítélték el? A vád szerint, 1616. február 16-án, a nevezetes találkozón Galilei titkos utasítást kapott (a Szent Officium főbiztosától, tehát nem Bellarmintől!!!), hogy a kopernikuszi tanokat semmiféle formában ne terjessze. Ez egy speciális rendelet (melyet egy feljegyzés tanúsít), ami csak Galileire vonatkozik. Bűne tehát az, hogy megszegte a speciális utasítást, és úgy szerezte meg a cenzoroktól az „Imprimatur”-t, hogy ezt az utasítást nem említette nekik. Ez az utasítás egyszerűen nem létezett, koholmány. Ugyanis Bellarmin bíboros nem csak Galileinek írt levelében nem említi (ezt a levelet azért nem fogadták el, mert az inkvizíció álláspontja szerint a kardinális nem írt le benne minden Galilei, vagy az utasítás titkosságának védelmében). Azonban a Szent Officium 1616. március 3-án, röviddel a találkozó után, összejövetelt tartott V. Pál pápánál. Itt semmi nem indokolta a titoktartást, az összejövetel jegyzőkönyve szerint azonban semmilyen, Galileinek adott titkos utasításról nem volt szó. Galilei először tagadja, hogy ilyen utasítást kapott volna. Galilei nagyon jól tudta, hogy nincs értelme egy ilyen tény letagadásának, hiszen a dokumentumok nyílván hozzáférhetőek bírái számára, ez tehát szintén egy árulkodó körülmény arról, hogy nem létezett ilyen utasítás. Így bajosan lehetne Galileire formális vétket rábizonyítani. Ha viszont makacs eretnekség vádjával ítélnék el, csak növelnék a nagy tudós tekintélyének súlyát. Éppen ezért az volt a cél, hogy rábírják, ítélje el saját tanítását. A jegyzőkönyveket olvasva nyilvánvaló, hogy Galilei félt, tudta, hogy az inkvizíció kezében van. Az első tárgyalás jegyzőkönyveiből kitűnik, hogy fogalma sincs, mit akarnak a bírák vele kimondatni. Nem tud semmiféle utasításról, de megengedi, hogy elfelejthette. A leglényegesebb: sohasem ismeri el, hogy a titkos „utasítás” mástól kaphatta volna, mint Bellarmin bíborostól. Ez egyszerű ellentmondásban bizonyítékként beterjesztett feljegyzéssel. Ez az ellen emelt vádat hiányossá tette. A következő tény mutatja bírái zavarát. Az inkvizíciós perek szabályos eljárását a legkisebb részletekig előírták és mindig betartották. Ez az eljárás a tanúkihallgatás végén a teológus és jogász szakértők véleményének meghallgatását írja elő. A jegyzőkönyvben valóban megtaláljuk a két teológus szakértő hosszadalmas megállapításait. Azonban a jogász szakértők véleménye hiányzik, azon a helyen, ahol lenniük kellene, csak néhány üres lap van. Galilei ügyében a jogi szempontok sokkal kritikusabbak, mint a teológiaiak. Valószínű, hogy a jogi szakvélemények valaha léteztek, csakhogy tartalmuk Galilei elítélését jóformán lehetetlenné tette volna.
Még egy további érdekes pontot vette észre a történészek 1870-ben. Az ítélet szövegét tíz kardinális neve előzi meg, akik a perben bírák voltak , de a dokumentumon csak hét aláírás szerepel . A bírákra rendkívüli pápai nyomás nehezedett, hogy Galileit ítéljék el. Ugyanakkor a pápa biztosította Niccoli követet, a Toscana Nagyhercegség követét, hogy bár a per nem az ő hatáskörében van, minden tőle telhetőt megtesz az ítélet enyhítésére. Így a felelősséget az ítélkező testületre hárította, miközben az teljesen befolyása alatt állt. Az ilyen igazságszolgáltatással szemben bármilyen ellenkezés is merült fel, ezt a perben ítélkező tíz kardinális viharos ülése elhallgattatta. Sajnos erről az ülésről nem maradt fenn jegyzőkönyv. A külvilág számára a véleménykülönbség egyetlenjele: a három hiányzó aláírás.
A legfontosabb kérdés, mivel vonta magára Galilei egykori barátja és jóakarója, a pápa haragját, akitől, mint láthattuk az egész eljárás és annak végkimenetele függött. Erre talán a leginkább valószínű magyarázat a következő. A pápa 1632 előtt több alkalommal is megvitatott kozmológia problémákat Galileivel. Legkedvesebb érve Kopernikusz ellen egy teológia érve volt, aminek a könyvben való említését Galileitől is kérte. Ez az érv lényegében így szól: mivel Isten mindenható, nem köti természetörvény. Így még ha az égbolt jelenségeit csak a kopernikuszi rendszerrel lehet magyarázni, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Nap tényleg áll és a Föld mozog. Galilei tényleg felvette a könyvébe ezt az érvet, méghozzá a könyv végén. Miután Simplicio minden tekintetben vereséget szenved, és már semmi érve nem marad, a pápa érvének előadásába kezd: „Mindenesetre egy igen kiváló ember, aki igen magas hivatalt visel, azt mondta nekem...” Salviati tréfás csodálattal ezt, mint a legangyalibb érvet dicséri. Ez, a történtek után annyira nyilvánvalóan szatirikus volt, hogy Galilei a pápa nevetségessé tételének gyanúját vonta magára. VIII: Orbán jellemét ma nagyon nehéz korabeli források alapján megállapítani. Még mint Barberini bíboros annak a hírnévnek örvendett, hogy ő Róma legtudósabb kardinálisa. Általánosan elterjedt vélemény szerint nagyon büszke, hiú és öntelt személy volt. Lehetséges, hogy ilyen személyes okok ronották meg Galileihez fűződő viszonyát, lehetséges, hogy hatalmát személy bosszú céljára használta fel. Ezt ma már nem lehet pontosan megállapítani.
A június 21-i napot és a másnapra virradó éjszakát az inkvizíció börtönében töltötte. A pápa utasítására (mint arról egy, június 16-án felvett, jegyzőkönyv tanúskodik) az önmagáért és még befejezetlen életművért aggódó kihallgató dominikánus szerzetesek (az Úr kutyái) kínvallatással fenyegették meg, valamint azzal, hogy összes kéziratát elkobozzák és megsemmisítik. Így biztosították a megtagadási aktus teljes sikerét. Aggodalmaik nem voltak hiábavalóak, a „mégis mozog a föld” legendának teljesen reális alapja volt. Az ítélethirdetés után, június 22-én Galileit átvitték a Santa Minerva kolostorba, ahol a megtagadás aktusa lefolyt.
Az ítéletet Galilei vétkére vonatkozó elégtelen információjával együtt nyilvánosságra hozták, és világszerte minden plébániatemplomban felolvasták. Nagyon sok hívő fejében konfliktust okozott, ami a tudományra fojtó hatást gyakorolt, főleg Itáliában. Valószínűleg ez is oka annak, hogy a tudományos tevékenység súlypontja északnyugatra tolódott, és Itália elvesztette annak a kezdeményező szerepnek nagy részét, amit a XV. és XVI. században magáénak mondhatott.
 Élete hátralevő részét háziőrizetben kellett eltölteni a Firenze melletti Arcetiben, saját kastélyában. Munkásságát az 1638-ban megjelent Beszélgetések és matematikai bizonyítékok a két új tudományról (Discorsi e demostrazioni matematiche intorno a due nuoce scinze) című könyvvel tetőzi be. A mechanika, hangtan, molekuláris fizika alapjait és az anyagok szilárdságának tana – ezt tartalmazza ez a bámulatos mű.
1635-ben még barátait megpróbálták az ítéletet felfüggeszteni, de ez nem sikerült. Galilei egyik utolsó levelében így ír erről barátjának: „...Nem várom, hogy az ítéletet megváltoztassák, mert nem követtem el bűnt. Megbocsátásra és kegyelemre akkor várnék, ha bűnt követtem volna el, mert ilyen bűnök esetén volna egy uralkodónak alkalma nagylelkűségét és megbocsátó szándékát megmutatni, míg egy olyan emberrel, akit ártatlanul ítéltek el, kegyelem nélkül kell eljárni, hogy bizonyítsuk, igazunk van.”
1642. január 8-án hunyt el. Fián, menyén és két tanítványán – Vivianin és Torricellin – kívül ott állt a ravatal mellett az inkvizíció két megbízottja is, akik halála után sem távoztak Galilei közeléből. Kétszáz évet vett igénybe, hogy Galilei írásai lekerüljenek, és földi maradványait a firenzei Santa Croce-templomban elhelyezhessék.

Az egyházi utóélet

Az ítélet jogtalanságát csak 1992-ben ismerte el a Vatikán. 1992. október 31-én II. János Pál pápa a Vatikáni Királyi Teremben, a Római Kúria fontosabb munkatársainak és a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjainak jelenlétében fogadta a Pápai Tudományos Akadémia plenáris ülésének résztvevőit. George Coyne jezsuita atya a Vatikáni Csillagvizsgáló igazgatójának rövid üdvözlő beszéde után Paul Poupard bíboros felolvasta a különleges Interdiszciplináris Bizottság zárójelentését. E bizottságot II. János Pál 1981. július 3-án nevezte ki és azzal bízta meg, hogy behatóan vizsgálja meg az idők folyamán "Galilei-ügyként" emlegetett per problémakörét.  Álljon itt Poupard bíboros beszéde teljes egészében, mint Galilei igazának és a jogtalanságnak elismerése és egyben bocsánatkérés:
 »1979-ben az Albert Einstein Centenárium alkalmából, a Pápai Tudományos Akadémia fogadásán Szentatyám egy nagy tudósra, Galileo Galileire irányította a kultúra és a tudomány világának figyelmét.
 1. Ugyanakkor Szentséged kifejezte azon kívánságát, hogy Galilei és Egyházunk feszült viszonyát behatóan vizsgáló, interdiszciplináris kutatásokat indítsunk a 16.—17. századbeli ptolemaioszi és kopernikuszi világkép ek közötti nagy vita tanulmányozására. 1981. július 3-án megalakult a Pápai Bizottság, melynek kutatási tevékenységét Garrone bíboros koordinálta.
A Bizottság a tudomány és kultúra világának a Galilei-üggyel kapcsolatos elvárásainak megfelelően megbízásának tekintette hogy újra átgondolja ezen ügy minden vonatkozását, figyelembe véve mind a történeti tényeket, mind a történelem szóban forgó szakaszában általánosan elfogadott tanokat és a kor kulturális adottságait. A II. Vatikáni Zsinat szellemében a Bizottság azt is kötelességének érezte, hogy bármely oldalról megnyilvánult magatartás igazságtalan voltát, illetve bármelyik fél javára írandó tényt vagy körülményt elismerjen. Nem arról van tehát szó, hogy egy pert felújítottunk, hanem a nyíltság és tárgyilagosság szellemében, valamint a kor történelmi-kulturális hátterének figyelembevételével újra elgondolkoztunk a történteken. Az adatok gyűjtése nagy mennyiségű, dokumentum jellegű anyagot tárt fel és a vizsgálat az ügy valamennyi érdemi aspektusára kiterjedt. Bizottságunk három kérdést tett fel magának: Mi történt? Hogyan történt? Miért így történt? A vizsgált anyag kritikus kiértékelésén alapuló válaszok e három kérdés kapcsán több fontos tényre fényt derítettek. A dokumentumok — elsősorban a Vatikáni Titkos Irattárból (Archivio Segreto Vaticano) származó anyag kritikus kiadása (1984-ben, ford. megj.) — lehetővé teszi a két Galilei-per teljes anyagába való betekintést, többek közt Galilei kihallgatásairól készült feljegyzések alapján. Bellarmin bíboros Galileihez intézett deklarációjának, valamint egyéb állásfoglalásainak közzététele elősegíti, hogy tisztábban láthassunk a Galilei-ügy ezen fontos szereplőjének intellektuális horizontja tekintetében. További tanulmányok elkészülte, illetve közzététele megvilágítja a 17. század kulturális, filozófiai és teológiai hátterét, érthetőbbé teszi Galilei állásfoglalását a Tridenti Zsinat határozataival kapcsolatosan, valamint Galilei kortársainak bibliamagyarázatát. Mindez lehetővé teszi a Felvilágosodás Századától egészen a napjainkig felgyülemlett, óriási terjedelmű irodalom átgondoltabb értékelését. Robert Bellarmin bíboros a kopernikuszi világképpel kapcsolatban fogalmazott meg az Egyház számára két lényeges kérdést a Carme Foscarini páterhez intézett, 1615. április 12-én írt levelében: 
(1) Igaz-e a kopernikuszi csillagászat olyan értelemben, hogy valódi ellenőrizhető bizonyítékokra támaszkodik, nem pedig feltételezésekre és valószínűsítésekre.
 (2) Összeegyeztethetőek-e a kopernikuszi tézisek a Szentírás kinyilatkoztatásaival?
Robert Bellarmin szerint 3 mindaddig, amíg nincsenek bizonyítékaink a Földnek Nap körüli keringésére, nagy körültekintéssel kell értelmezni a Biblia azon szövegrészeit, amelyek szerint a Föld mozdulatlan. Ha valódi bizonyíték akadna a Föld keringésére, akkor Bellarmin szerint a teológusoknak felül kellene vizsgálniok a Bibliának a kopernikuszi elmélet ezzel látszólag ellentmondó passzusai általunk adott magyarázatát, nehogy hamisnak nyilvánítsuk az igaznak bizonyult nézeteket:
"Azt mondom, hogy amennyiben valóban bizonyítást nyer, hogy a Nap a világ közepén, a Föld pedig a harmadik égben található és hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem a Föld a Nap körül, akkor nagy körültekintéssel kellene eljárni az Írás azon részeinek magyarázatánál, amelyek ennek ellentmondani látszanak. Inkább azt kellene mondani, hogy nem értjük, miért kell bizonyított dolgokat hamisnak nyilvánítani.  
"Galileinek valójában nem sikerült cáfolhatatlanul bebizonyítani, hogy a Föld kettős mozgást végez: Nap körüli éves keringést és saját tengelye körüli huszonnégy órás forgást. Meggyőződése szerint ugyan bizonyítéknak lehet tekinteni az árapály-jelenséget, de ennek valódi okát csak később Newton tudta tisztázni. A Galilei által második bizonyítékként tekintett jelenség, a passzát-szelek létezéséből pedig abban az időben — a szükséges ismeretek hiányában — senki nem tudott volna helyes következtetéseket levonni. Több, mint 150 évnek kellett még eltelnie, míg a Föld mozgására optikai és mechanikai bizonyítékokat találtak. Másrészt az is igaz, hogy Galilei ellenfelei sem előtte, sem utána nem fedeztek fel semmit, ami alkalmas lehetett volna a kopernikuszi csillagászat megcáfolására. Idővel gyűltek a tények és rövidesen nyilvánvalóvá vált az 1633-ban hozott elmarasztaló ítélet relatív volta. Ezen ítélet nem is bizonyult véglegesnek. 1741-ben, amikor optikai bizonyítékot találtak a Föld keringésére a Nap körül, XIV. Bence pápa a Szent Officiumot utasította, adja meg az "imprimatur" hozzájárulást Galilei Összes Műveinek első kiadásához.
  Az 1633. évben hozott ítélet ezen implicit megváltoztatása akkor vált explicitté, amikor az Index Szent Kongregációja a "Tiltott könyvek jegyzékének" 1757. évi kiadásából kihagyta a heliocentrikus elmélet mellett érvelő műveket. Tény viszont, hogy ennek ellenére még sokan vonakodtak elfogadni az új értelmezést. Settele kanonok, a római "La Sapienza" egyetem professzora 1820-ban előkészítette "Az optika és csillagászat elemei" című művének kiadását, de ezt akadályozta hogy Anfossi páter, a Szentszék magisztere nem adta meg az "imprimatur" engedélyt. Ezen incidens azt a benyomást keltette, hogy az 1633. évi ítéletet azért nem módosították, mert megmásíthatatlan. A jogtalanul cenzúrázott szerző azonban fellebbezett VII. Piusz pápához, aki 1822-ben a szerző számára kedvező döntést hozott. Fontos eseménynek tekinthető még, hogy 1872-ben Olivieri páter, a domonkosok 4 volt magisztere jelentést szerkesztett, amelyben javasolja azon műveknek "imprimatur" engedélyezését, amelyekben a kopernikuszi csillagászatot tézisszerűen, nem pedig hipotézisként fejtik ki. A pápai döntés gyakorlattá válása 1846-tól számítható, amikor is a tiltott művek új Index-e megjelent.
  Az irattárakban fellelt dokumentumok újbóli tanulmányozása végkövetkeztetésként rámutat: egy per minden szereplője kivétel nélkül jogosult arra, hogy jóhiszeműnek tekintsék, amíg dokumentumok nem bizonyítják ennek ellenkezőjét. A Nap központi, illetve a Föld mozgó jellegére vonatkozó Galilei-féle elmélet helytelen filozófiai és teológiai értelmezése onnan adódott, hogy csillagászati ismeretek tekintetében a természettudomány átmeneti helyzetben volt, másrészt, hogy a kozmológiai bibliamagyarázatok tekintetében is zűrzavaros nézetek uralkodtak. Galilei kortársai közül egyes teológusok, a 17. század hajnaláig uralkodó egységes világkép örökösei és foglyaiként, képtelenek voltak arra ráeszmélni, hogy amikor a teremtett Univerzum fizikai szerkezetéről van szó feladatuk nem a Szentírás szó szerinti, ha nem mélyebb értelmezése, és hogy helytelenül járnak el, amikor megfigyelésekkel kapcsolatos ténybeli kérdést a hit illetékességi tartományába tartozóként kezelnek.
  A 17. század elejének jelenlegitől merőben eltérő történelmi-kulturális közegében Galilei perének bírái hitbeli meggyőződésüket képtelenek voltak függetleníteni egy ezeréves kozmológiától. Téves meggyőződésük szerint a kopernikuszi — egyébként véglegesen még be nem bizonyított — forradalom elfogadása alkalmas lett volna a katolikus hagyományok megrendítésére, ezért kötelességüknek érezték, hogy terjesztését megtiltsák. E szubjektív megítélés téves volta manapság teljesen nyilvánvaló, de ez arra vezette őket, hogy Galilei megrendszabályozása érdekében "sok szenvedést okozó" eszközökhöz folyamodjanak. Ennek igazságtalanságát — úgy, ahogy azt a Szentatya is kívánta — nyíltan el kell ismernünk…«

Források:

P. Sz. Kudrjavcev: A fizika történet (Akadémiai Kiadó, Budapest 1951)
www.iif.hu/~visontay/ponticulus/hidveres/galilei.html
www.katolikus.hu/szentek/0917.html
galileo.imss.firenze.it/museo/b/egalilg.html
galileo.imss.firenze.it/museo/a/esenten.html
http://www.pollak.sulinet.hu/verseny/szoveges/galileo.htm
www.sewanee.edu/humanities/201/201%20Syllabus_files/condem_galileo.htm