Eötvös Lóránd. Ha az ember meghallja ezt a nevet, két dolog jut eszébe: az Eötvös-inga és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem.
Azonban Eötvös Lóránd élete sokkal izgalmasabb volt annál, mint amit a fent említett két dolog sejtetni enged. Nem csupán fizikus volt és egyetemi oktató, hanem a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hosszú éveken át, a népművelés egyik élharcosa, aki kutatásai mellett mindig azt kereste, hogyan lehetne az oktatás színvonalát emelni.    Az alábbiakban megpróbálom röviden bemutatni a kiváló természettudós életútját azzal a céllal, hogy megismerjük a tudós mellett a magánembert is.

Gyermekévek

Zivataros történelmi időkben, 1848. július 27-én született Budán, a nagy államférfi, Eötvös József és Rosty Ágnes harmadik gyermeke, Lóránd.      Életének első két évét Münchenben töltötte, ahova az ekkor dúló szabadságharc elől menekült a család, s csak 1850-ben tértek vissza Magyarországra.
Kisgyermekkorától fogva gondos nevelésben részesült. Előbb házi tanítók oktatták – köztük Keleti Gusztáv, Keleti Károly statisztikus fivére, később jó nevű festőművész és dr. Vécsey Tamás, a majdani jogászprofesszor -, majd 12 éves korától a pesti kegyesrendi (piarista) gimnázium nyilvános tanulója lett. Eredményei változóak, ami betudható az első években hosszú betegeskedéseinek, később pedig érdeklődése más felé fordult – az irodalom foglalkoztatta. Az iskolai önképzőkör – akkor Önművelődési Kör – elnöke volt, és a társaság lapjában is megjelentek versei. Romantikus költeményei a hazaszeretetről, a család és a barátok iránti szeretetről, valamint a szerelemről szóltak. 

Egyetemi évek

Érettségi vizsgát 1865-ben tett. Ezt követően  apja kívánságára jogot kezdett el tanulni, azonban már ekkor felébredt benne a természettudományok iránti érdeklődés és magánúton képezte magát. Krenner Józseftől ásvány és kőzettant, Than Károlytól kémiát, Petzval Ottótól matematikát tanult, az egyetemen pedig Kondor Gusztáv csillagászati előadásain vett részt.   Közben utazásokat tett barátaival Európa különböző országaiban, így járt Németországban, Olaszországban, Svájcban, ahol egy-egy nehezebben megmászható hegyet is meghódított. Utazásairól gyakran számolt be útileveleiben szüleinek, testvéreinek. Ezekből és később a heidelbergi egyetemi évek alatt apjával váltott levelekből kiderül milyen bensőséges kapcsolat is volt apa és fia közt.
 1867-től már csak a természettudományoknak élt. Apját meggyőzve Heidelbergbe ment és ott Kirchhoffot, Bunsent és Helmholzot hallgatta .
Kirchhoff elméleti előadásai a rugalmasság, a fénytan és az elektromosság törvényeivel, tételeivel, ezek összefüggéseivel foglalkoztak, míg a gyakorlati foglalkozások laboratóriumi fizikai alapméréseket és meghatározások kidolgozását tartalmazták.
Helmholtznál a hangtan és fénytan fiziológiai aspektusait vizsgálhatta, míg Bunsen felügyelete mellett kémiai analíziseket végzett.
Kirchhoff tanácsára 1868-ban Königsbergbe ment, hogy Franz Neumanntól elméleti fizikát tanuljon.  Azonban lelkesedése hamar elszállt, és apjának egy levélben azt írja az előadásokról, hogy azok olyan távol esnek a természettől, annyira belevesznek az absztrakcióba, hogy igen nehezen foghatók fel; olyan előzetes ismereteket feltételeznek, amelyekkel ő ekkor még nem rendelkezett. Apja válaszlevelében a következőket írta fiának, aki ekkor már königsbergi tannulmányai megszakításával, és haza térésének gondolatával foglalkozott: „(…) És ez természetes, mint másban, úgy a tudományban fiatal korunkban mindig többet várunk, mint ami elérhető, saját erőnknek úgy, mint a tudomány várható eredményeire nézve bizalmunknak nincsenek határai, s így  csalódásunk természetes, s természetes az elkeseredés, mely azt követi. Később belátjuk, hogy csalódás volt azon elkeseredés is, mellyel úgynevezett illúzióinkról lemondtunk, hogy ha emberi erőnkkel nem érhetünk is el mindent, sok elérhető, hogy a tudomány ha nem felel is minden kérdéseinkre… soknak ismeretéhez vezet, mit tudni jó és szükséges, és azután megszorítja terveinket, végre hozzáfogunk a munkához, kevesebb költői lelkesedéssel, de több eredménnyel, s így lesz nálad is.” 
Lóránd, apja intelmeit megfogadva Königsbergben maradt, és befejezte a félévet. Közben kigondolt egy érdekes fénytani eljárást, mely a folyadékok feszültségére vonatkozó későbbi nagy jelentőségű vizsgálatainak fontos előkészítése volt.
1869-ben újra Heidelbergben találjuk, ahol 1870 júliusában doktorált summa cum laude: fizikából mint főtárgyból, matematikából és kémiából mint melléktárgyakból.    

Újra itthon

Hazatérve elkezdte tudományos kutatásait a rezgési elmélet és a távolbahatás témakörében. Habilitációs dolgozatát is e témában írta, amelyet 1871 márciusában nyújtott be a pesti egyetem  bölcsészeti karára  „A rezgési elméletből következő távolbani hatás törvényéről” címmel.
Eközben már a Természettudományi Társulat választmányi tagjává nevezték ki, és a Természettudományi Közlöny szerkesztőségébe is beválasztották.      Életében töréspontot jelentett apjának korai, 1871. február 2-án bekövetkezett halála. Befejeződtek a gyermek- és tanulóévek, már nem érvényesülhetett közvetlenül apja nevelése. Eljött az idő, hogy mindazt, amit tanult a gyakorlatban is alkalmazza. Ekkor lezárult egy korszak az életében, s mind családfőként, mind a közéletben atyja örökébe lépett.

Eötvös Lóránd, az oktató

Eötvös Lóránd, kultuszminisztériumi jóváhagyással 1871 áprilisában kezdte meg egyetemi tanári előadásait Pesten. Egy év múlva az elméleti fizika rendes tanárává nevezték ki. Érdeklődésének jobban megfelelt a kísérleti fizika művelése, így 1874 októberétől már azt is oktathatott az elmélet mellett. Négy évvel később pedig átvehette a leköszönő Jedlik Ányostól a kísérleti természettani tanszéket. Ennek köszönhetően már nem kellett elméleti előadásokat tartania, de kísérleti előadásaiba bevonhatta az elméleti fizikát is.    Előadásaiban mindig a tapasztalatból indult ki. A valóságos jelenségek elemzésén keresztül mutatta be a természeti törvényszerűségeket. Arra törekedett, hogy hallgatóit önálló gondolkodásra nevelje.
Az 1891/92-es tanévben az egyetem rektorává választották. Sokat foglakozott az egyetemi oktatás kérdésével. Legfontosabb követelménynek azt tartotta, hogy a hallgatók megfelelő képzettséggel és tehetséggel rendelkezzenek és tanulmányaikat lehetőleg anyagi gondoktól mentesen végezhessék. Ezt a célt szolgálta a  minisztersége idején létrehozott Eötvös József Kollégium. 
Előadásait egészen 1919-ben bekövetkezett haláláig megtartotta, mindössze rövid minisztersége idejére hagyta el a katedrát.

Eötvös Lóránd, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

A Magyar Tudományos Akadémia, melynek atyja egészen haláláig elnöke volt, már 1873-ban huszonöt évesen levelező tagjává, majd 1883-ban rendes tagjává választotta. Mint rendes tag 1885. január 19-én tartotta meg székfoglalóját „A folyadékok felületi feszültségének összefüggése a kritikus hőmérséklettel” címmel.
1889-ben meghalt Trefort Ágoston volt kultuszminiszter, az Akadémia elnöke, Eötvös Lóránd nagybátyja. Utódául az akkor 41 éves Eötvöst választották meg, ami bizonyos értelemben meglepetést keltett a közvéleményben. A korabeli lapok megjegyezték, hogy 1867 óta nem volt olyan elnöke az Akadémiának, aki még nem töltött be miniszteri tisztséget, és életkorát is meglehetősen alacsonynak tartották. 
Június 24-én tartotta meg székfoglalóját, melyben kifejtette véleményét, miszerint az Akadémia legfontosabb feladata a tudósképzés elősegítése, valamint a magyar nyelvű tudományos szakkönyvek kiadása. 
Eötvös tisztában volt azzal, hogy karrierjének ilyetén gyors felívelését édesapja nevének köszönheti és a későbbiekben mind arra törekedett, hogy ezt a bizalmat meghálálja.
Tizenhat éven át töltötte be az Akadémia elnöki tisztét. 1905-ben nagy meglepetést keltve lemondott tisztségéről, hogy az akkor már erőteljesen kibontakozó gravitációs vizsgálatainak szentelhesse minden figyelmét.
 
Eötvös Lóránd, a miniszter 

1894-ben az országgyűlésben ádáz harcok dúltak a polgári házasságról szóló és a zsidó recepciós törvényjavaslatok kapcsán, mely a Wekerle-kormány bukását hozta. Azonban a liberális közvélemény nyomására a király ismételten Wekerlét bízta meg kormány alakítással. Az újjá alakított kabinet tagjai közt ott találjuk Eötvös Lórándot is. 
Bár csak hét hónapig volt hazánk kultuszminisztere – korábban ezt a tisztséget betöltötte atyja is az 1848-as Batthyány-kormányban, majd a kiegyezést követően az Andrássy-kormányban, valamint édesapját követte e székben nagybátyja, Trefort Ágoston is -, több nagy jelentőségű intézkedés tette emlékezetessé miniszterségét.
A millenniumi ünnepségek előkészületének lázában égve ekkor született meg Csáky Albin volt kultuszminiszter korábbi javaslatáról, az új műcsarnok építéséről szóló módosított törvény. Az egyházpolitikai harcok során a vallás szabad gyakorlása és a felekezetek egyenjogúsága mellett állt ki, szintén a Csáky által beterjesztett törvényjavaslat érdekében.
Miniszteri tevékenységéhez hozzátartozott a téli képzőművészeti tárlat megnyitása, a debreceni tanszerkiállítás és a budapesti elektromos kiállítás meglátogatása is. Az ösztöndíjak kiosztása is elhatározásától függött, melynek lehetőségével élt is.
Ekkor restaurálták a Mátyás-templomot is, és a torony keresztgombjában elhelyezett okmányon, mint akkori kultuszminiszter, Eötvös Lóránd neve is szerepel.
Minisztersége idején sem tévesztette szem elöl az elnöki kinevezése alkalmából az Akadémián kifejtett gondolatát a „vár” (az Akadémia) és a „kunyhó” (az elemi iskola) együttes gondozásáról és egy őket összekötő út megépítéséről. Ezért nagymértékben megemelte a tanítók jutalmazására és segélyezésére szánt összeget, és arra törekedett, hogy a tanítók fizetése idővel az állami tisztviselőkével egyenlő szintre emelkedjék. Ezzel meggyőzte azokat is, akik kinevezése hírére attól tartottak, hogy mint az Akadémia elnökének és egyetemi tanárnak, figyelme csak a magyar kultúra felsőbb régiója felé fog irányulni.
Véleménye szerint a tanítás sikerének előmozdítása csak úgy érhető el, ha mindenki a szakmájának megfelelő helyen, rendezett körülmények közt dolgozhat, és munkáját feljebbvalói – vagyis a minisztérium – megértéssel támogatják. Ehhez fontos, hogy a minisztérium tisztviselőit se háborgassák anyagi gondok és az erkölcsi megbecsülés hiánya. Ekképpen Eötvös minisztersége alatt szinte az egész tisztviselői kar előléptetésben vagy jutalomban részesült. Így szerzett magának lelkes munkatársakat. 
Fontosnak tartotta a jó középiskolákat, a tanítási színvonal emelését, s ennek érdekében hozta létre az Eötvös József Kollégiumot. A kollégium célja az volt, hogy a tudományos pályára készülő tehetséges fiatalok anyagi gondoktól mentesen, zavartalanul szentelhessék minden idejüket és energiájukat tanulmányaiknak, s így magas színvonalú felkészültséggel léphessenek az életbe.  Ekkor alapították meg Semsey Andor adományából az angol college-ok fellow intézményének mintájára azokat az ösztöndíjakat, melyeket egyetemet végzett tehetséges fiatal tudósok kaphattak meg, hogy gondtalanul folytathassák tudományos kutatásaikat.
A minisztériumban közte és beosztottjai között alig volt érezhető a szokásos alá-fölérendeltségi viszony. Modora közvetlen volt. S ha a minisztérium költségvetési keretösszegéből valamit megtakaríthatott, azt a szegényeknek juttatta.

Eötvös Lóránd, a tudós

Tudományos munkásságában két korszakot különböztethetünk meg: az elsőben a folyadékok felületi feszültségével, a másodikban a nehézségi- és a földmágneses erőtérrel foglalkozott.

A felületi feszültségre vonatkozó Eötvös-törvény 

A folyadékok felületi feszültségének kérdése már königsbergi útja során foglalkoztatta Eötvöst. Ekkor gondolt ki egy kísérleti eljárást a felületi feszültség mérésére. Később ezt továbbfejlesztve igen nevezetes törvényszerűséget állapított meg.
 A felületi feszültség abban nyilvánul meg, hogy a folyadék a részecskéi között működő belső erők hatására igyekszik a legkisebb felszínt felvenni. Eötvös előtt a kutatók azt tapasztalták, hogy a felületi feszültség idővel megváltozik, s azt valamilyen rugalmas utóhatásnak tulajdonították. Eötvös bebizonyította, hogy ennek oka a szabad folyadékfelület szennyeződése. Ezért beforrasztott üvegedényben végezte kísérleteit, aminek további előnye volt, hogy a folyadékot forrpontjuknál magasabb hőmérsékleten is lehetett vizsgálni egészen a kritikus hőmérsékletig.
Ha egy molekula a folyadék belsejéből a felületre kerül, vagyis a folyadék felülete a molekuláris felülettel nagyobbodik, akkor az eközben végzett  munka a molekuláris felületi energia. Eötvös a különböző folyadékok molekuláris felületi energiáját különböző hőmérsékleten vizsgálta, s arra jutott, hogy a különböző folyadékok molekuláris felületi energiája egy foknyi hőmérsékletváltozáskor ugyanannyit változik. Ez a változás az anyagtól és hőmérséklettől is független ún. univerzális állandó, melyet Eötvös-féle állandónak neveznek. A törvényszerűség pedig az Eötvös-törvény elnevezést kapta. Ez a törvény az egyszerűen összetett folyadékokra érvényes, azaz amelyeknél a folyadék és gőzének molekulája egyenlő tömegű. Az Eötvös-törvény szerint minden egyszerűen összetett folyadéknál a molekuláris energia egy bizonyos, a kritikushoz közel álló hőmérséklettől számított hőmérséklet különbséggel arányos.
Az Eötvös-törvény módszert ad annak eldöntésére, hogy valamely folyadék egyszerű-, vagy összetett molekulákból áll-e.

Gravitációs vizsgálatok – a torziós inga megalkotása

Eötvös még folytatta folyadékokra vonatkozó vizsgálatait, amikor az 1880-as évek elején a Föld nehézségi terének vizsgálatával kezdett foglalkozni.
Már korábban ismeretes volt, hogy a nehézségi erő a Föld felszínén változó, az Egyenlítőn a legkisebb, a sarkok felé növekszik. A nehézségi gyorsulást az inga lengésidejéből határozták meg.
Eötvös új utat választott, amikor a nehézségi erő változását kis térben vizsgálta. Erre új módszert és eszközt kellett megalkotnia, így született meg az Eötvös-féle torziós inga.
Maga a torziós inga már Eötvös előtt is használatos volt. Az eszköz egy vékony rugalmas szálon felfüggesztett vízszintes ingarúd, mely védőszekrénybe zárva valamilyen egyensúlyi helyzetet vesz fel. Eötvösnek alapvető változtatásokat kellett végrehajtania ahhoz, hogy az eszköz érzékenységét az addiginak sokszorosára fokozhassa, s hogy az egyensúlyi helyzet feltétlen állandóságát biztosíthassa, ami a fokozott érzékenység mellett igen nehéz feladat. Az érzékenység fokozását a szál anyagának megfelelő kiválasztásával, a szál hosszának növelésével s a keresztmetszetének csökkentésével érte el. Erre a legalkalmasabbnak az iridiummal ötvözött platinaszál bizonyult. Annak érdekében, hogy a védőszekrénybe zárt lengő rész egyensúlyi helyzetét ne befolyásolják zavaró hatások - főként hőmérsékleti hatások léphetnek fel -, előbb kettős, majd hármas falú fémszekrénybe zárta a felfüggesztett ingát.
Statikus módszerrel dolgozott, azaz az ingát mindenkori nyugalmi helyzetben vizsgálta. Ezért fontos volt, hogy a kezdeti kísérletek két órás csillapodási idejét csökkenteni tudja. Ezt a legbelső ingaszekrény belsejének egyre szűkebbre méretezésével érte el, s így az ingarúd és a levegő közti súrlódást használta fel fékezésre.
Eötvös gravitációs vizsgálatainak egyik fő célja volt egy olyan érzékeny műszer szerkesztése, mellyel a nehézségi erő kicsi változásait meg lehet mérni. Igyekezett műszereinek méretét és az észlelési időtartamot csökkenteni, mert komoly céljai voltak külső terepi mérésekben. Kezdetben laboratóriumában végzett méréseket, majd a Gellérthegy tövében is 1889-ben, később a pestlőrinci kertjében felállított sátorban is. Nevezetesek a Celldömölk melletti Ság-hegyen 1891-ben végzett megfigyelései. Igyekezett olyan tömegelrendezést keresni, melynek hatása könnyen számításba vehető, s így a módszer alkalmazhatóságát ki tudta próbálni.
A műszerek tervezésében és kivitelezésében Eötvösnek nagy segítségére volt Süss Nándor német származású precíziós mechanikus, aki egyetemi éveit Marburgban, majd Kolozsvárott töltötte. Eötvös laboratóriumi és terepi műszerei mind Süss Nándor műhelyében készültek.
Eötvös a század elején már olyan torziós ingákkal rendelkezett, melyek kellő érzékenység mellett a terepmunkákra alkalmasak voltak. Igen jelentősek voltak az 1901 és 1903 telén a Balaton jegén végzett mérések. Eötvös arra törekedett, hogy a mérésekkel a nehézségi  erőtér föld alatti rendellenességeit meghatározza és azokból következtetéseket vonjon le. 
1906 szeptemberében az Internationale Erdmessung XIV. általános értekezletét Budapesten tartotta, ahol Eötvös nagy érdeklődés mellett ismertette kutatásainak eredményeit és műszerét, a torziós ingát. A konferencia olyannyira fontosnak tartotta Eötvös kutatásait, hogy George Darwinnak – a híres Charles Darwin fiának – indítványára felkérte az akkori magyar kormányt  e kutatások támogatására. (Ezt megelőzően Semsey Andor támogatta nagyobb összegekkel Eötvös kutatásait.) A kormány 1907-től évi 60 000 koronát folyósított Eötvös kutatásainak céljára. Az évi állami támogatás külön költségvetési fejezetet alkotott „Eötvös Lóránd geofizikai kutatásai” címmel. Ezzel egy külön intézmény alapjait is megteremtették, Eötvös halála után ebből alakult meg az Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet.
Eötvös számításokat végzett a föld alatti rendellenességek segítségével. Az egyenlő rendellenességű pontok összekötésével izogamma vonalakat kapott, melyek helyenként zárt vonalak és vagy a legnagyobb (gravitációs maximum), vagy a legkisebb (gravitációs minimum) érték körül csoportosulnak. A maximumok azt jelzik, hogy adott helyen a környezetnél nagyobb sűrűségű tömeg van a felszín alatt, míg a minimum helyén a környezetnél kisebb a tömegeloszlás. A nehézségi izogamma vonalak valamiféle rétegvonalak, melyek az eltakart, nagyobb sűrűségű földtani rétegek domborzatát mutatják. Eötvös az e módszerével nyert eredmények kielemzésével a gravitációs mérési adatok földtani értelmezésének alapját rakta le. 
Gyakorlati jelentősége az ásványi nyersanyagkutatásban volt, melynek fontosságát felismerte Böckh Hugó geológus, a pénzügyminisztérium bányakutatás irányítója is. Javaslatára Eötvös Egbell környékén kezdett el vizsgálódni. Az ottani mérések gravitációs maximumot mutattak ki, mely  megegyezett a geológusok feltételezéseivel is. Ennek eredményeképp tovább mélyítették a furásokat, melyek kőolajat hoztak a felszínre, s így alakult ki az egbelli olajmező.
A fentiekben elmondottak alapján Eötvös méltán nevezhető a gyakorlati geofizikai kutatások megalapítójának.

Az Eötvös-kísérlet

Az említett vizsgálatokon  kívül Eötvös kutatásokat végzett még a földmágneses erőtérrel kapcsolatban, valamint  a Föld alakjáról is. Jelentősek a tömegvonzás és tehetetlenség témakörében végzett kísérletei, melyhez szintén a nagy érzékenységű torziós ingát használta. Ezek során kimutatta, hogy a tömegvonzás 1/200 000 000 pontosságig független az anyagi minőségtől. Eredményeit Pekár Dezsővel és Fekete Jenővel pályázatban dolgozta fel, mellyel elnyerték a göttingeni egyetem Benecke-pályadíját.    
A vonzó és a tehetetlen tömeg azonosságát ekvivalenciaelvnek nevezik, mely alapja az Einstein-féle relativitás elméletnek. Einstein nem ismerte Eötvös kísérleti eredményeit, mikor a relativitás elméletét kidolgozta, de Eötvös eredményei a későbbiekben alátámasztották elméletét. Ezt a kísérletet Eötvös-kísérletnek nevezték el.

Az Eötvös-hatás

Eötvös utolsó éveiben azt vizsgálta, hogy a Földön mozgó testek súlya mozgásuk következtében mennyiben változik meg.
A Földhöz képest mozgó testek súlya megváltozik. A nehézségi erő a Föld vonzásának és a centrifugális erőnek eredője; így ha egy test a Földhöz képest pl. kelet felé mozog, akkor a reá ható centrifugális erő nagyobb, mint amikor a Földhöz képest nyugvó állapotban van. Az eredő nehézségi erő ekkor kisebb.  Hasonlóképp a Földön keletről nyugat felé mozgó test súlya nagyobb, mint a nyugvó testé. Eötvös kiszámította, hogy ez a súlyváltozás a földrajzi szélességtől és a mozgó test viszonylagos sebességétől függ.
A jelenség az irodalomban Eötvös-hatás néven ismeretes. 

Eötvös Lóránd, a magánember     

1876-ban Eötvös Lóránd feleségül vette Horváth Gizellát, Horváth Boldizsár volt igazságügyi miniszter leányát. A házaspárnak három gyermeke született. Az első, Jolánka két évesen agyvelőgyulladásban meghalt 1879 januárjában. Utána született 1878-ban Rolanda, majd 1880-ban Ilona. 
Gyermekeit gondos nevelésben részesítette, s miután nagyon szeretett lovagolni leányait is megtanította. Később mindketten ismert lovasnők lettek.  E sportot 70 éves kora felett is űzte, pestlőrinci otthonukból minden nap lóháton járt be az egyetemre előadást tartani.
Másik kedvenc időtöltése a fényképezés volt, 1890-ben az első magyar amatőr fényképkiállítás védnöke volt. Sztereoszkóp fényképeiből több ezer maradt fenn.
Igazi nagy szenvedélye azonban a hegymászás volt. Aktív részt vállalt a fejletlen hazai turistaélet megszervezésében. 1889-ben megválasztották a Budapesti Kárpát Egyesület elnökévé, s az ő indítványára minden vasárnap közös kirándulásokat szerveztek. 1890 végén már 1000 új tagról számolhatott be az ülés megnyitójában az elnök. Javaslataira útjelzőkkel látták el a Pilis útjait, valamint a főváros környékét, továbbá turistatérképet adtak ki.

Eötvös Lóránd igen sok oldalú ember volt. Nemcsak választott tudománya kötötte le érdeklődését, de odafigyelt az oktatás minőségének fejlesztésére is. Ezt szem előtt tartva tevékenykedett mind egyetemi oktatókét, mind a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként, mind miniszterként.
Szerénysége és alapossága miatt csak azokat a kutatási eredményeket publikálta, melynek igazságában mélyen hitt. Ennek ellenére kötetekre tehető irodalmi munkássága. Szerénysége miatt nem szabadalmaztatta találmányait, így a torziós ingát sem, következésképp a világ számos országában használják. Azonban a műszer elkészítése olyannyira az ő nevéhez kötődik, hogy a szabadalmi oltalom hiánya ellenére is Eötvös-féle torziós ingaként ismerik szerte a világon.
Az Akadémia 1913-ban Nobel-díjra terjesztette fel Eötvöst, a jelölést Lénárd Fülöp akkor már Nobel-díjas fizikus is támogatta. Azonban a díjat Heike Kamerlingh-Onnes holland fizikus, az új világkép kialakulásához hozzájáruló kvantummechanikai elmélet egyik úttörője, a szupravezetés feltalálója kapta.  
Magánemberként kedvenc időtöltéseinek is teljes figyelmet szentelt, és népszerűsítette azokat.
Beváltotta atyja hozzá fűzött reményeit, melyet 1870-ben, nem sokkal halála előtt így fogalmazott meg fiának, Lórándnak írt levelében: „Te majd folytatni fogod művemet s így a agyar kultúrának és tudományosságnak a megalapítása, ha nem is az én, legalább kettőnk nevéhez lesz kötve, kollektív dicsőségünk lesz.”

2004. február 9.

Készítette: Sz. Maknics Zsuzsanna